Holczy

Bió

Holczy
1982.05.29-én (amikor éppen az Ebony and Ivory vezette a Billboard listát) többen láttak egy fekete-fehér gólyát elrepülni az éppen épülő Kilián lakótelep toronydarui közt, csőrében egy kendervászonba csavart gyermekkel, majd megpihenni a "negyvenhármas dokkon". A másik legenda szerint az egykori Áfész bolt helyén álló Márka presszó lépcsőjén jószívű, italozó segédmunkások találtak rám egy mózeskosárban és győri kevertbe mártogatott kenyérbéllel tartottak életben heteken keresztül… Félretéve a viccet: szerető családban nevelkedtem. (A negyvenhármas dokk, a Márka presszó és a kosárlabda pálya Bermuda-háromszögében…) Minden ingóságom egy nyakamba akasztott kulcs volt és fogalmam sem volt a hip-hopról.
Nehezen jártam ki az iskolákat, szüleim a kézügyességemen kívül nem igen lehettek büszkék semmire. Később arra se, mert a hajnalban festékes flakonokkal hazaérkező szalonspicces tinédzser nem sok jót sejtet…

Az idő telt-múlt, hálIsten’ szabadlábon... A füzetekben a rajzokat felváltották az első "rímek". A cipős dobozokban egyre több lett a senki által nem kedvelt, a Boney-M-re cseppet sem hasonlító másolt rapkazetta.

Az első felvételeket deckekkel csináltuk, össze-szigszalagozott kábelek, bontásra ítélt magnók és semmit érő gitárhangfalak erdejében, én meg a haverok. És kurva szar volt. A Ghetto Boys számok végéről levágott ütemekre toltuk és fogalmunk se volt a kondenzátor mikrofonról és a keverőpultról. "Milyen romantikus" - gondolnád TE, de ÉN tudom, hogy NEM AZ és nincs nálam az idő megszépítő szemüvege se...
90s évek vége. Még a paplan is Chicago Bullsos... Vágod? ...Wu-Tang Clan, nagy gatyák, góliátelem zabáló magnók... Tombol az underground. Microphone Rats. Végre stúdió körülmények. Lemezek. Koncertek. Bulik. Csajok. Boros-kóla. Fű. PÁPuA City.

Már van a panelba cucc, nappal dolgozok, éjjel a beateket varrom. Hulla fáradt vagyok minden nap, de imádom.

Rohan az idő, rohan a világ... Az emlékeim fele elveszik, de annyi van, hogy a fenét se érdekli. Rendőrség. Megúszom. Szerencse. Sokat iszom, temetésről-temetésre járok, gondolkozom mit basztam el... Szar munka, kevés a kápé, üres kapcsolatok, világválság stb.… Egyre kevesebb a szép nap.

Szabadulok a gyárakból, van szabadidő, van szöveg is. Lesz lemez is, nem is egy. Megy a BOOM BAP JAZZY HIPPI HOPPI, leszarom ki mit gondol. Újra a fotelben, a lemezjátszók és a sávszerkesztők barátságát élvezem... Én, a füst, a bakelitek és a világbéke!!! Egyedül dolgozom, jön a NEHÉZ aztán BOLYGÓ NEVE TALÁN. Pár koncert, örömzene, de egyre többen szeretik.

Hív a Henrik, hogy csináljuk hangszerekkel. Mondom hogy „oké yo” és indul a KALAPKABÁT.
Imádom az egészet, de készül a szóló is, meló, sport meg bussines melett is...
És már itt is vagyok a jelenben, pörög a B oldal meglehet, de még sok a terv.

PEACE YO!
Szerintetek beadjam ezt Önéletrajznak?